„Civil versus Civil” program

A „Civil vs. Civil” program célja feltárni és elemezni, hogy milyen mértékben járul hozzá a romániai magyar civil társadalom a romániai magyar közösség megerősödéséhez és általában a romániai társadalom demokratizálódásához.

A Civil vs. Civil program első fázisában civil szervezeti tevékenységeket, projekteket, civil mozgalmakat, akciócsoportokat, közösségfejlesztési kezdeményezéseket szeretnénk elemezni azzal a céllal, hogy megvizsgáljuk, hogy ezek a civil kezdeményezések (akár finanszírozott, akár önerőből megvalósított projektek) erősítik vagy gyengítik a romániai magyar közösség demokratizálódási folyamatait és a romániai magyar politikai elit demokratizálódását.

Elemzéseink nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy a romániai magyar civil társadalom óriási forráshiánnyal küzd, és nagyon erős függőségi viszonyban működik: egyrészt a magyar állam által biztosított forrásoktól, másrészt az RMDSZ által menedzselt Communitas Alapítvány forrásaitól függ. Az európai uniós projektekhez való hozzáférés elsősorban azoknak a civil szervezeteknek biztosít forrásokat, amelyek intézményesítetten működnek, rendelkeznek egy relatív stabil pénzügyi és infrastrukturális háttérrel.

A program keretén belül azt is elemezni fogjuk, hogy kisebbségvédelmi és kisebbségi jogérvényesítés és érdekérvényesítés, női és gyermekjogok védelme, fenntartható fejlődés terén milyen politikafüggetlen, grassroots jellegű közösségi projektek zajlanak, a különböző típusú jogvédő és fenntartható fejlődést célzó civil szerezetek milyen jellegű kapcsolatban állnak a romániai magyar politikai elittel, és milyen érdekérvényesítő erővel rendelkeznek a romániai közpolitikai intézményekben, és milyen nemzetközi érdekérvényesítő projekteket kiviteleznek.

Ezekre az elemzésekre azért van szükség, mert a romániai magyar közösség Európa egyik legnagyobb kisebbségi közössége, és a közösség jövőjét erőteljesen meghatározza a helyi, országos és nemzetközi érdekérvényesítő ereje. Jelenleg a romániai magyar közösség a kisebbségi közösségek palettáján egy aránylag láthatatlan helyet foglal el, a közösségben egy erős marginalizálódási folyamat indult el. Szeretnénk megérteni ennek okát, és az esetleges változás lehetőségeit modellezni az emberi jogok és a fenntartható fejlődés szempontjából.

A program későbbi szakaszában elemezni fogjuk az RMDSZ és a magyar állam hatását a civil társadalom működésére, pontosabban, hogyan befolyásolja a magyar állam és a romániai magyar politikai elit támogatáspolitikája a romániai magyar civil társadalom működését, a demokrácia erősödését vagy gyengülését, továbbá azt is elemezni szeretnénk, hogy mennyire hatékony és közösségfejlesztő válaszokat talál a kihívásokra a romániai magyar civil társadalom.